Életmű egy apró zacskóban
„A csarnok plafonjáig emelt, majd óvatosan visszahozott a standhoz és puhán a lábamra állított.”
Látogatásom az idei ásványkiállításon
Halász Endre
január 8, 2022
A minap elmentem egy ásványkiállításra és vettem fát. Párszáz forint. A kezemben tartottam az apró holmit, szorongattam, simogatva ismerkedtem érintésével, az orromhoz emeltem, megszagoltam; nem tudtam betelni vele. Ki az, aki egy ásványkiállításon fát vesz?
Egy vékony, magas férfi standjánál álldogáltam. Miklós nyakbafüggő faragványai mind egyediek voltak, az egyik csavart mintás, a másik arcot formált, amaz meg spirális. Mindegyik közepébe gondosan kiválasztott féldrágakövet illesztett. Mármost bizonyára azt gondolja, kedves olvasó, hogy megvettem az egyiket valamelyik ismerősömnek, kedvesemnek, gyerekemnek, netán egy régi barátnak, akinek hálás vagyok, esetleg magamnak, mert megérdemlem, mert olyannyira vonzott a megismételhetetlen portéka, hogy nem lehet otthagynom; de nem – ez esetben téved. Megcsodáltam bár a kreatív kézműves ragyogó életművét, dícsértem illendőn, újra és újra végignéztem őket, tetszett is mind, igen szép munka egytől egyig, gondoltam, de hiába, semelyikre sem bólintott szívem.
Ez meg mi, mutattam mutatóujjammal a mintegy tíz centiméter hosszúságú apró fahasábokra az asztal sarkán. Azt mondja, páloszánto. Hogyan kérem, az meg mi, kérdeztem vissza, hát ebből vannak az ékszerek, magyarázza, ebből faragom ki őket, Peruban és Ecuadorban őshonos egzotikus fa, tértisztító, gyógyhatású füstőlő, nagyon értékes, szagoljam. Úgy hatott rám, mint macskára a macskamenta. A csarnok plafonjáig emelt, majd óvatosan visszahozott a stand elé és puhán a lábamra állított; édeskés illata kissé cédrusos, valóban füstölő jellegű, de annál sokkal természetesebb, éteribb, megjelennek az ember szeme előtt a háromezer méter magas hegyek, távolban a tenger… És ez a forgács ebben a kis zacskóban, kérdeztem, mikor magamhoz tértem, ami keletkezik, mikor faragom az ékszert, mondta, szórd bele kistányérba és gyújtsd meg, hamar el is alszik; de annyi elég is egy szobába, nem a füst kell, csak a hatása.
Újraillatoztam a fát, majd a forgácsot is, amint a parkoló felé sétáltam. Páloszánto. Érdemes volt idén is kilátogatnom az ásványkiállításra.
– – –
Talán egy héttel később került elém Márai Sándor egy írása az Ég és Föld-ből, néha kézbe kapom, címe:
Forgács
“Egyáltalán nem biztos, hogy életed “nagy művét” akkor alkotod meg, mikor nagy műveket írsz… Lehet, hogy éppen akkor forgácsolod el magad, mikor nagy műveket írsz. Lehet, hogy életed igazi műve nem más, csak az a néhány sor, melyről azt hiszed: forgács…”
Páloszánto, ismételtem még egyszer magamban, hogy el ne feledjem a nevét.
